Unalmas életem nem igazán érdemelne blogot. Szürke napjaim viszont jobbak, mintha szomorú napjaim lennének. Igazából nem is értem miért problémázok, az életemben minden megvan, amit igazán szeretnék. Család és a barátom. Akkor lennék jobban, ha munkám is lenne, és tudnék kire támaszkodni.
Ezt a blogomat azért írom, mert az 'új' önmagamat keresem, és ha később megtalálom, szeretném látni mennyit változtam, és milyen irányba.
Szóval az életemben eddig nem túl sok dologra vagyok büszke. Segítettem már embereken, van nyelvvizsgám, ezt már más ember is megtette. A mindenkinek van már nyelvvizsgája az közhely. Iskolába járós gyerek voltam, sokat tanultam, az átlagos gyerekeknél is szótlanabb, akinek nem is igazán volt/van igazából kire támaszkodni (haver vagy barát) pedig nem tudom mi ment 'tönkre'. Eddig voltak úgymond 'legjobb' barátaim, de ők mindig eltávolodtak, vagy a pia vagy a költözés miatt. Azért 15 évesen nem költözök Budapestre, mert a legjobb barátnőm odamegy tanulni. Azért nem fogok piálni, mert a legjobb barátnőm piál. Tehát ez történt. És évekkel később egy szókimondó csaj mellé kerültem barátként, akivel minden rendben ment, míg ő is el nem veszett a pasija miatt. Isten a tanúm rá, én próbálkoztam. Most 1 év elteltével megint úgy tűnik, előkerült és sokat változott.
Szüksége van az embernek valaki igaz barátra? Titkokat úgy sem osztok meg senkivel sem. Évek alatt már megtanultam a leckémet, amiről két ember tud, az már nem titok. Eddig a barátom haverjaira számítottam, úgy tűnik velük mindenről lehetett beszélni, nem pletykálkodnak. Komolyan viszont nem nagyon lehet beszélni velük. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a barátommal/vagy édesanyámmal majdnem mindent meg tudok beszélni.
Nem tagadom, az elmúlt években elég sokat változtam, de nem saját akaratomból. Isten nyugasztalja első barátom, mikor elhagytam, nem hagyott bennem mély nyomokat. A 'soha egyetlen pasit nem akarok mégegyszer látni' és a 'rúgj fenéken ha megint pasizni akarnék' végül odavezetett, hogy megismertem a második barátomat, akivel már 5 és fél éve vagyunk együtt. Miatta változtam a legtöbbet. Önbizalomhiányban szenvedek, míg ő benne pont elég önbizalom van. Túl sok közös tulajdonságunk ugyan nincs, de úgy tűnik rendesen kiegészítjük egymást, tehát minden rendben van.
És 2009-ben , főleg az év vége felé, már úgy éreztem, 21 évesen azt kell mondjam, tanácstalan vagyok minden szempontból. A jövőmet illetően főleg. Pesszimista vagyok, messziről sugárzik rólam.
Igazából azt sem tudom, mi bajom van, talán egy kis depresszió. Vagy csak volt valami bajom. Az a 'szomorú' meglátásom van, hogy 'mesterséges beavatkozással' sikerült elérni azt az állapotot, ahol most vagyok. Kissé elszomorító hogy talán csak azért tartok ott, ahol most mert már egy ideje Béres Cseppet szedek, ami köztudottan javítja a közérzetet/ vagy nem?
Nem tudom mi történik, keresem a helyem a világban ...
